A játékosok az oldalon szereplő anime-kből választhatnak maguknak becenevet, a játékhoz.
Ez nem csak egy szerepjáték, itt feladatok lesznek, játékok, és még sok érdekesség. Valamint szavazás, hogy ki maradjon bent a villában. A győztes Jutalma 20 Kredit és egy éves reklám kiemelten mind a 6 oldalamon! Jelentkezni lehet Ittaz oldalon vagy a
A történet a magas hegyek között játszódik, ahol az emberek nagyrészt a turizmusból élnek. Azonban veszélyes mértékben elszaporodtak a grizli medvék. Takeda, aki egész életében medve vadászattal foglalkozott, az egyik ilyen esetben csúnyán megsérül és hiába sikerül kutyája Shiro segítségével megsebesítenie a támadóját, megölni már nem tudja. Így a grizli elmenekül, Shiro pedig a csata során életét veszti. Öt évvel később, egyiknap értesítik, hogy egy turistacsoport veszélybe került így elindul, hogy segítsen azonban a grizli, akit öt évvel ezelőtt megsebesített, és akit Akakabuto néven emlegetnek, megtámadja őket. Takeda kísérője elmenekül, és az indulásuk óta szervezett mentő osztag talál rá. Közben tanúi lehetünk három akita születésének, melyek közül az egyik már ránézésre különleges. Ő Gin, a történet főhőse. Nevét gazdája, Daisuke adja neki, aki úgy gondolja nagyapjának, Takedának is látnia kell a kölyköt. Azonban, amikor elindul, hogy beszéljen az öreggel, belebotlik a mentőosztagba és a férfi, aki Takedával volt, közli vele, hogy az öreg vadász meghalt. Kereső csoportot szerveznek, azonban iszonyatos hóvihar tombol, ezért fel kell függeszteni a kutatást. Eltelik egy hét. Takeda és Shiro kölyke Riki éltben vannak ugyan, de súlyosan megsérültek. Azonban nem adják fel. Elbújva egy földalatti repedésben várják, hogy rájuk leljenek. Akakabuto hiába próbálja elérni őket, a repedés szája túl kicsi a medvének, Riki azonban mégis szembeszáll vele. Közben Takeda fia elindul néhány falubelivel, hogy megkeresse apját és Rikit. Daisuke is menni akar, de apja lebeszéli. Azonban Gin mégis ráveszi a fiút. Daisuke a kabátjába rejti a kölyköt, majd sí szánnal elindulnak a láp felé. A kereső csapatot megelőzve érnek a helyszínre, ahol Riki élet-halál harcot vív az óriás grizlivel. A fiú nem gondolkozik, egyenesen neki kormányozza a járművet a medvének, majd elengedve a kormányt háttal landol a hóban, Gin pedig kiesik a kabátja alól. A grizli, magához térve a néhány másodperces révületből azonnal rátámad a védtelen fiúra. Kis híján sikerül is a támadás, azonban Takeda kinyúlva a repedésből, behúzza maga mellé a fiút így mentve meg unokája életét. Riki tovább folytatja a küzdelmet, azonban a grizli ezúttal Gint szemeli ki célpontjául. Magához térve a sokkból, Daisuke megörül, hogy életben találta nagyapját, majd azonnal Gint kezdi keresni. Takeda nem érti a fiút, de ő elmagyarázza a helyzetet, majd mind a ketten Rikinek kezdenek kiabálni. A kutya felkapva a kölyköt, feléjük indul, azonban a grizli egy váratlan támadása miatt elejti Gint, aki Daisuke kezében landol. A medve azonban nem hagy pihenőt. Egy határozott mozdulattal egy mély szakadékba taszítja a kimerült kutyát. Takeda, látva a történteket, egy nagy késsel a kezében elindul a grizli felé. A medve észreveszi a támadót, és lecsapni készül, azonban a közelből puskalövés hangja hallatszik, majd megjelenik a kereső csoport, Akakabuto pedig elmenekül. Takeda megesküszik, hogy Riki halála nem volt hiábavaló.
Mai Friss!
A 2014. tavaszi MondoCon képeire kicsit várni kell, ugyanis tárhelyproblémánk akadt! Segítségeteket kérjük a megoldáshoz! Részletek az Arhívumban!
Üdv: Vénusz
2014.04.28. Hétfő
Elkészült a Fullmetal Alchemist, Full Metal Panic, Kiddy Grade, és a Death Note Menüje!A Death Note Epizod Leírása Hamarosan érkezik!
Üdv: Vénusz
2014.04.09. Vasárnap
Yu-Gi-Oh 16-26 Epizódjainak Leírása, már elérhető az oldalon. A folytatás hamarosan érkezik!
Üdv: Vénusz
2013.10.29. Kedd
Felkerült
Naruto Egy Ninja Története! Egy Anime, Egy Manga, ami rengeteg embert megérintett és megtöbbnek lopta bele magát a szívébe! Hamarosan Elolvashatjátok az Anime Epizódjainak Leírását!
Üdv: Vénusz
2013.09.17. Kedd
Hamarosan Új animék és Új dolgok az oldalon! Részletek az arhívumban!
Látogasd meg az oldal klubját a Facebook-on!
Hírek Arhívuma, ahol minden olyan esemény megtalálható, ami már nem sorolható a Friss Hír kategóriába!
Küldjetek nekünk ötleteket, hogy mi legyen még az oldalon!