10. Rész
A szörny! Moss hadserege a Homályos hegyen!
Ben a testvérek leírása alapján úgy gondolja, ellenfelüket nem szabad alábecsülni. Esni kezd, és a csapat behúzódik egy barlangba. Hyena azt állítja, nem bír a fenekén megülni, ezért sétál egyet, de közben feltett szándéka Mosst és Bent összeugrasztani. Ezért felkeresi a Homályos hegy démonát és figyelmezteti, hogy a testvérek és Ben támadni készülnek. Hyena már visszafele tart, mikor eláll az eső, és a többiek indulni akarnak. Ekkor Gin figyelmezteti őket társuk hiányára. Smith és ő pedig elindulnak megkeresni, míg a többiek megvárják őket. Mindeközben, a páros, ráakad Moss területén Hyenára, aki rátámad két ismeretlen kutyára. Gin közbe akar avatkozni, de olyan történik, amire nem számít. Megjelenik Sniper és megöli a két ismeretlen egyikét, a másikról pedig kiderül, hogy Moss fia. Sniper elmondja, ő tervelte ki, Ben és Moss összeugrasztását, valamint meg akarja ölni Jaguart is, aki súlyos sebet szerez. Mikor Sniper a végső csapást készül bevinni, Gin közbe avatkozik, Jaguar pedig kereket old. Míg Smith, Hyenát vonja felelősségre, Sniper megtámadja Gint. A kölyök kitér előle, és válaszcsapást intéz a nála, jóval nagyobb ellenféllel szemben. A kölyök végül a földön köt ki Smith pedig, arrább löki Snipert így megakadályozva, hogy az bevigye a végső csapást, majd felkapja Gint és elrohan vele együtt, azonban nem néz előre és egy szikláról, egy gyors folyású folyóba zuhannak. Gin magához tér társa viszont eszméletét veszti. Túlélve egy vízesést, végül a kölyök megmenti Smith életét. Mindeközben a súlyosan sérült Jaguar átvonszolta magát az erdőn, hogy értesítse Bent Sniper tervéről, azonban, mielőtt bármit is mondhatott volna, összeesett. Ben és a többiek nem várnak tovább elindulnak a Homályos hegyre. Moss társai, holtan találnak rá Jaguar kísérőjére, és azt feltételezik, hogy Ben és csapata a gyilkos. Mikor a csapat odaér, Moss köveket zúdít rájuk, és Bent maguk alá temetik a sziklák. A vezető halálát látva a csapat megvadul, és eszüket vesztve rontanak neki az ellenségnek.
|